Szakmai nap


A mai napon az Ökonet cég szakmai napján voltam. Közel 1600 résztvevő volt jelen, betelítettük a dabasi sportcsarnokot. Hogy miért éppen Dabas? Itt van ugyanis az Ökonet cég központja, évek óta tavasszal és ősszel rendezik meg a szakmai napot.

Ezen alkalommal itt volt Dino Guglielmelli, a Creation’s Garden cég alapítója és vezetője. A céget 1991-ben alapította, kizárólag organikus, teljesen vegytiszta termékeket állítanak elő, jelenleg több, mint 3500 termék van a palettán. 1998 óta létezik együttműködés az Ökonet és a Creation’s Garden között. A Creation’s Garden ma világviszonylatban egyedülálló termékeket állít elő és ezeknek a termékeknek jó részét hozzáférhetővé teszi az Ökoneten keresztül hazánkban is. Nos ennyit röviden a cégről… 🙂

Dino nagyon karizmatikus egyéniség. Pavel jut eszembe… róla sem tudnám megállapítani, hogy hány éves. Vidám, sugárzó, határozott, energikus, kicsattan az egészségtől. Na jó, megkockáztatom… 45-50 között járhat.

Előadásában az un. plant cell technológiát ismertette, valamint a biokozmetikumokat és néhány kiemelt készítményt.

Dino után az Ökonet egyik tulajdonosa, Lőrincz János tartott egy előadást a lúgos és a tiszta víz jelentőségéről. Majd Ferenczy László mutatta be a cég (Ökonet) olyan termékeit, amiket nap, mint nap használhat az ember egészségmegőrzés és gyógyulás céljából. Záróakkordként a cég másik tulajdonosa, a cég vezetője, Kovács Zoltán beszélt.

Természetesen jelen volt a cég harmadik tulajdonosa is, Kónya Gyuri barátom, mint ahogy az alábbi kép bizonyítja… 🙂

Mellettem Dino Guglielmelli és Kónya György

Mellettem Dino Guglielmelli és Kónya György

Az egyik gondolat, amit hazahoztam:

“Értenünk kell ahhoz, hogy életünkből álmot, az álmainkból valóságot csináljunk!” 🙂

Advertisements
Explore posts in the same categories: Előadások, Gondolatok és idézetek, Vitaminok, étrendkiegészítők

2 hozzászólás - “Szakmai nap”

  1. rkchungary Says:

    Ez a Gyuri komolyan mondom egyre fittebben néz ki. Nem semmi…


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: