K-Active Taping – a vádli és az autizmus


Január végén Lakatos Péter barátom blogján olvastam egy nagyon érdekes cikket – az egész cikket ide kattintva olvashatod.

Az alábbiak ragadták meg nagyon a figyelmem… “A gastrocnemiusnak idegi kapcsolata van a beszédközponttal egyes kutatók szerint. ( Carla Hannaford)  Számos friss kutatási adat utal arra, hogy az autista vagy beszédkészségi problémákkal küzdő gyerekeknél – akiknél szinte mindig megfigyelhető az első talppárnán járás – a gastrocnemius akár játékos formában történő nyújtásakor jelentős javulás történt a gyerekeknél, korábban beszéddel nem kommunikáló gyerekek 1-2 hét után beszélni kezdtek.”

A “vádlit” alkotó egyik izom az un. gastrocnemius. Ez az, aminek két feje jól látszik.

Ha ez igaz… gondoltam egy nagyot és belekezdtem egy rendhagyó projektbe. Hatvani Dorottya, SMR System Tanácsadó, gyógytornász kollegina a B.H.R.G. Alapítványnál fejlesztő gyógytornászként dolgozik. Kezei között több, beszédproblémával küzdő gyerkőc fordul meg, köztük többen autisták. Dórinak felvetettem a projekt ötletét… tetszett neki.

És most lerántom a leplet! Hat gyerkőcnél elkezdtük használni a kinesiology tapinget, mégpedig úgy, hogy CSAK a gastrocnemiust ragasztottam, un. izom technikával. Mivel a gyerekekkel Dóri többször találkozik, így ő folytatta a tapelést.

Az eredményektől enyhén szólva hátast dobtam!

Az egyik kisfiú, nevezzük B.-nek, egy hét múlva elkezdett énekelni a zeneoviban, majd – így 3 hét távlatából nézve – elkezdett kommunikálni a környezetével, ha megkérdezik, akkor már válaszol is, szép, kerek mondatokban, igényli a társaságot, amit eddig nem!

A másik kislány, aki úgy 5 éves – pontosan még nem tudom – eddig nem szólt egy szót sem!!! Őt is nevezzük B.-nek. Nehezen maradt rajta a tape, de megoldottuk! 🙂 És az eredmény… döbbenetes! BESZÉL! Be nem áll a szája! Igaz, hogy még nem igazán érteni, mit mond, de beszél! Végül is… 5 éve nem gyakorolta… majd belejön…

Időközben a 6 gyerekből 5 az, aki hetente egyszer, azaz eddig összesen 3szor (!) lett tapelve. Közölük 2nél már van változás. Ez elég jó arány! 🙂 Örülünk, örülök! A szülőktől kértem beszámolót, remélem, hamarosan itt is közölhetem.

Reklámok

4 thoughts on “K-Active Taping – a vádli és az autizmus

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s