Hirtelen fellépő derékfájdalom kézilabda edzés közben – esettanulmány


Néhány hete keresett fel egy fiatal lány, nevezzük N.-nek, akik arra panaszkodott, hogy edzés közben – N. egy neves kézilabda csapat tagja – hirtelen megfájdult a dereka.

Először is “testet olvastam”, vagy hunglishul “badit rídingeltem”. 🙂 A testolvasás tulajdonképpen azt a célt szolgálja, hogy a terapeuta lássa, milyen a test struktúrája. Merre dől, borul, billen, feszül, stb.

Aki valamelyest is járatos a testolvasásban, az a kézilabdásoknál ránézésre meg tudja mondani, hogy melyik poszton játszik, főleg, ha szélső, sőt még azt is, hogy melyik láb az ugró láb. Megfigyelhető, hogy a két láb közül az, amelyik un. hiperextensióban van – azaz túlnyújtott állapotban -, az a láb az ugró láb.  Ez különböző szintű aszimmetriát hoz magával, ebből pedig különböző problémák alakulhatnak ki, mint esetünkben a derékfájdalom.

N. esetében megfigyelhető volt a medence nagymértékű előrebillenése – itt mindig az elülső-felső csípőtövist kell figyelembe venni, szakszóval élve a spina iliaca anterior superiort. A medence előre billenésének egyik egyértelmű jele például a köldök alatt megjelenő kis “pocak”, amivel a hölgyek közül sokan küzdenek. Hiába a koplalás, meg a mindenféle ugri, meg bugri, amíg a medence nincs megfelelő pozícióban, ez ott fog maradni.

Megoldás természetesen van. 🙂 N. esetében kifejezetten a derékfájdalom csökkentése volt a cél, lehetőség szerint egy kezelés alkalmával. Hmmm… ilyenkor több tesztet végzek el, hogy lássam, mire reagál a legjobban a test. Ebben az esetben egy kulcscsonti heg kezelése, valamint az SI terület – a keresztcsont és a medencecsont közötti ízület -, valamint a lumbális derékszakasz stabilizálása történt K-Active Kinesiology Taping módszerrel, miután a trigger-pontokat és a feszes fasciákat sikerült kioldani és fellazítani.

A kezelésről N. fájdalom nélkül távozott. 🙂 Kapott néhány házi feladatot, valamint néhány tapaszt, amit még ő, saját maga is fel tud helyezni a kulcscsonti hegre. A hegkezelés minden esetben nagyon fontos, hiszen a fasciában – a kötőszövetben -, ebben az esetben műtét következtében keletkezett sérülés kihat az egész testre.

Hosszú távon mindenképpen szükséges az aszimmetriák megfelelő kezelése, e nélkül egészen biztos, hogy vissza-vissza fog térni akár ez, akár már jellegű probléma. Mit lehet tenni az esetleges problémák megelőzése érdekében? Először is FMS teszt, majd a személyre szabott korrekciós gyakorlatok. Ezeket a gyakorlatokat lehet a sportspecifikus edzések kiegészítőjeként is használni.

Reklámok

4 thoughts on “Hirtelen fellépő derékfájdalom kézilabda edzés közben – esettanulmány

  1. örülök, hogy sűrűsödnek a posztok! kérdéseim:
    – hogy állsz a felkészüléssel, ugye?
    – Dóri miért pont a m. gastrocnemius tapaszolásába kezdett? van itt valami ismert összefüggés?

    1. Szia Albert,

      Igyekszem visszatérni a régi, megszokott kerékvágásba… 🙂

      Válaszaim a kérdéseidre:
      – A felkészüléssel jól állok szerintem, de sajnos nem tudok részt venni az idei RKC II. kurzuson… 😦 Ez a nagy helyzet. De nézzük a pozitív oldalát! Van még plusz egy évem, hogy még jobban felkészüljek olyan leendő RKC II. segedelmével, mint mondjuk… TE! 🙂
      – Péter blogján olvastam korábban egy tanulmányt, ennek alapján merült fel bennem az ötlet, hogy ha belenyúlunk valahol a megriadási reflexbe a Kinesiologiai Tapasszal, akkor lesz valami eredmény… korábbi poszt itt!

      Üdv, Feri

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s