K-Active Taping kurzusok


Ismét hazánkban tartott remek előadásokat Siegfried Breitenbach, a K-Active cég vezetője, és ismételten nagyon örültem, hogy mellette asszisztálhattam.. 🙂

Múlt héten csütörtökön és pénteken Zalaegerszegen, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Gyógytornász Tagozatán tartottunk K-Active Basic szintű terapeutai képzést. Valamivel többen, mint negyvenen vettek részt a képzésen. Remek csapat volt, sokat kérdeztek, így Siggi is tudott jó sokat magyarázni… a legtöbbet szerintem én tanultam… 🙂

Szombat és vasárnap Budapesten került megrendezésre egy K-Active Advenced szintű terapeutai kurzus, ahol részben régi ismerősökkel találkozhattam, részben új ismeretségekre tehettem szert. Itt is remek kollégákkal tudtunk együtt gondolkodni az emberi test működésének rejtelmein…

Úgy egy éve hozta ki a K-Active csapat és a SpiderTech cég az un. PreCut termékeket, amelyeket egyre többe használnak, főként a sport területén. Ezeknek a termékeknek az óriási előnye, hogy már előre ki vannak szabva az adott területnek megfelelően, valahogy, na jó.. pontosan ÍGY!

Reklámok

2 thoughts on “K-Active Taping kurzusok

  1. Szia!

    Örülök, hogy részt vehettem a zalaegerszegi tape kurzuson, nagyon nagy hatással volt rám. Már aznap elhatároztam, hogy jövőre megyek a haladóra is:).
    Azóta feltapeltem a családot és meglepően eredményes volt!Hihetetlen:)!
    Egy kérdéssel fordulok Hozzád..egyik ismerősömnek nagyfokú érszűkület van a lábában és azt szeretném tudni, hogy esetleg Te találkoztál-e már ilyen betegség esetén tapeléssel, tudnál tanácsot adni merre induljak a kezelésében?
    Köszi: Horváth Kinga

    1. Szia Kinga,

      Örömmel olvasom, hogy így vélekedsz a kurzusról és a módszerről! 🙂

      Érszűkületes, csúnyább visszeres esettel már volt dolgom… tapasztalatom szerint ebben az esetben a finomabb technikák segítenek, mint fascia-technika, nyirok technika. A lényeg, hogy minimális nyújtás legyen az anyagban! Ez vonatkozik az izom-technikára is. Hol van az érszűkület?

      Üdv,
      Feri

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s